Legyőztük az Erfurtot!

Sikerrel nyitottuk a Brno Grand Prix-t.

A német Erfurt elleni találkozó legelején sokat hibáztunk, de amint ezek számát sikerült lecsökkenteni, Villám Lilla jó nyitósorozatával azonnal átvettük a vezetést (8:4). A folyatatásban is jól, helyenként ötletesen röplabdáztunk, így a bosszantó, elsősorban az összeszokatlanságból adódó hibák ellenére is magabiztosan vezettünk (17:10). Három gyors erfurti pontot követően Jakub Gluszak vezetőedző időt kért, Ana Tiemi blokkjával pedig hamar ismét hattal vezettünk (19:13). Mivel a német együttes ezt követően sem tudott újítani, a remekül játszó Mária Kostelanská ütésével megnyertük első brnói játszmánkat (25:16, 1:0).

A második szettben Nikolina Bozicevic kezdett Juhár Dalma helyett, s a játékrészt a németek kezdték jobban (4:6). Megint sokat rontottunk, így korábbi egyenlítésünk ellenére Gluszak nem sokkal később megnyomta a csengőt (9:12). Több könnyű labda is leesett a térfelünkön, ennek ellenére Panagiota Dioti blokkoutjával, majd blokkjával egyre zárkóztunk (15:16). Két újabb vasasos hiba következett (15:19), Gluszak ismételt játékmegszakítása után megint közelebb lopóztunk ellenfelünkhöz (18:20). A végjátékra Kostelanská két okos ejtésével egypontos hátránnyal fordultunk, sőt, egy német hiba után egyenlőt mutatott az eredményjelző (22:22). A vezetést is átvettük egy okos ejtéssel, majd Kostelanská ásznyitásával megnyertük ezt a játékrészt is (25:23, 2:0).

A harmadik játszma első harmada kiegyenlített küzdelmet hozott, két pontnál nagyobb különbséggel egyik csapat sem tudott meglépni (10:8). Amikor ismét kihagyott néhány percre a koncentrációnk, az Erfurt fordított (11:12), de nagyobb előny kialakítani nem tudott. Gluszak Durst Annát, Szabó Adriennt, Török Katát és Mihály Dorkát is becserélte (15:15), ezt négy buta hiba követte (16:20). Az utolsó labdamenetekkel sem sikerült közelebb zárkózni, de a találkozót így is megnyertük (19:25, 2:1).

Folytatás szombaton a Salzburg ellen.

—————————————————————————————————–

Vasas Óbuda – SW Erfurt (német) 2:1 (16, 23, -19)
Vasas:
Dioti 7, da Silva 7, Villám 9, Kostelanská 18, Ambrosio 9, Ana Tiemi 2. Csere: Juhár, Bozicevic (liberók), Mihály, Durst, Török. Vezetőedző: Jakub Gluszak
Erfurt: Greskamp 1, Kosonen 3, Krause 9, Finley 11, Lenz 7, Thater 10. Csere: Kan (liberó), Reinisch 2. Vezetőedző: Jonas Kronseder

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató