Mérkőzések

Nyomtatható verzió 2019.01.20.
Magyar Kupa

Előnnyel mehetünk Békéscsabára

Öt szettben győztünk a bajnok ellen, kemény visszavágó vár ránk.

Az összecsapáson nálunk továbbra is Amborsio Melani volt a kezdőcenter, Nuria Lopes da Silva csak a cseresarokból szurkolt társainak.

A túloldalon Pekárik Eszter kivételével minden játékos hadra fogható volt, így a decemberben még a Timisoarát irányító Bogdan Paul legerősebb kezdőjét küldhette pályára.

A mérkőzés előtt Nikolina Bozicevic vehette át az előző hazai, Jászberény elleni összecsapás legjobbjának járó elismerést.

A találkozó első pontját Villám Lilla szerezte, a vendégek 3-0 után iratkoztak fel az eredményjelzőre. Mindkét csapat jó színvonalon kezdte a csatát, kiváló labdameneteket láthatott a szép számú közönség. A viharsarkiak egyenlítettek (8-8), mert támadásaikat jobb százalékban váltották pontra. Ana Tiemi szemfüles megoldása után időt kért Paul (12-9), de csapatkapitányunk egyből két ászt szervált, így a román szakvezető megint jelzett (14-9). A rendkívül rosszul fogadó Tatjana Bokant Ksenija Ivanovic váltotta, de ő is azonnal benyelt egy ászt. Rendkívül sok hibával röplabdázott a bajnoki címvédő, Tálas Zsuzsanna helyére Fábián Fanny érkezett (17-9), de amikor mi rontottunk kétszer, Jakub Gluszaknak volt azonnal mondanivalója (18-13). Lépésről lépésre faragott hátrányából a BRSE (20-17), s csak azért nem egyenlített ki, mert Nikoleta Perovic támadása outra szállt. Kostelanská sánca után érkezett vissza Tálas (22-19), majd Glemboczki Zóra is pályára lépett, de Kostelanská támadása hamarosan így is véget vetett a nyitó etapnak (25-20, 1-0).

A második szettet három rontással indítottuk, így Sofija Medic jó sánca után Głuszaknak azonnal időt kellett kérnie (0-4). Villám támadásából szereztük játszmabeli első pontunkat, Ambrosio, majd Ana Tiemi sáncolt, így egyre zárkóztunk (5-6). Ugyan többször is egyenlítettünk, de a vezetést csak 12-nél tudtuk átvenni: ekkor Paul azonnal meg is nyomta a csengőt. Kéz a kézben haladtak az együttesek, a mieink teljesítményét jól mutatta, hogy mindenki négy és hét szerzett pont között tartott ekkor (16-16). Ayshan Abdulazimova ászát követően Paul rendelte maga köré tanítványait (18-16), de Bodnár Dorottya alaposan kinyitotta fogadóinkat, így hamarosan nekünk kellett üldözőbe venni riválisunkat (18-21). A támadások befejezésével komoly gondjaink voltak, csak jó blokkmunkánknak köszönhettük, hogy viszonylag szorosan alakult a végjáték, amit ennek ellenére is a BRSE nyert (21-25, 1-1).

A harmadik felvonásra sem változott jelentősen a játék képe: a támadási hatékonyságunk elmaradt a vendégekétől, de jó nyitásokkal, sáncmunkával és mezőnyvédekezéssel ellensúlyoztuk ezt (7-5). Igazi parázs kupacsata volt a találkozó, szinte minden labdamenet tartogatott valami extrát (12-10). Bokan visszajött, ennek ellenére tartottuk előnyünket, sőt, amikor Villám nyitott a montenegróira egy ászt, Paul másodszor is időt kért (18-14), majd bevetette Szedmák Rékát és Bodovics Hannát is. Ana Tiemi egészen zseniálisan röplabdázott (20-15), fantasztikus sorozatot produkáltunk, állva hagytuk riválisunkat, és szemkápráztató játékkal szereztük meg ismét a vezetést (25-16, 2-1).

A negyedik szettet nem kezdtük jól, de ötnél már mi vezettünk, és Paul ezúttal Lucija Mlinar helyére vitte be Bokant, majd Fábián bizonyíthatott ismét (6-4). Tovább tudtuk vinni az előző felvonás lendületét, de mi is és a csabaiak is sokat hibáztak ebben a szakaszban, így jelentősen ellépni nem tudtunk (11-9). Két rontásunk után Głuszak nem várt a játékmegszakítással (12-12), és bár csapata megint kétpontos előnyt épített ki, a bosszantó pontvesztések megmaradtak (17-15). Vélhetően a szezon egyik legjobb mérkőzését vívták a felek, Paul időkérése után előbb támadásban, majd fogadásban bizonytalankodtunk (19-19), így a következő labdamenetet követően mi állítottuk meg a meccset. Darja Erzen állt be, de így is hárommal mentek a vendégek és úgy tűnt, a 19-17-nél elpuskázott lehetőségünk alaposan megbosszulja magát (19-22). Így is lett, a Békéscsaba jó blokkjaival kiegyenlítette a szettállást (21-25, 2-2).

A döntő játszma bizonytalan Vasas-megoldásokkal kezdődött, de a BRSE játékosai is sorban hibázták el a támadásokat (4-4). Amikor riválisunk beütötte a labdákat, azonnal ellépett (4-7), de még a térfélcsere előtt egalizáltunk. A fordulás után másodszor is időt kértünk (8-10), Abdulazimova sánca viszont az ismételt egyenlítést jelentette (10-10).  Sorozatban öt pontot szereztünk, és Török támadásával mérkőzéslabdához jutottunk! Az elsőt ugyan még Ivanovic ütésével hárították a vendégek, a következőnél már Abdulazimova hibázott, így előnnyel utazhatunk a január 30-i visszavágóra (15-12, 3-2).

Csapatunk hétfőn hosszú útra kel, hiszen szerdán a Nova Gorica elleni Challenge Kupa-visszavágón lép pályára, majd a szlovén városból egyből Szombathelyre utazik, ahol pénteken már az Extraligában van jelenése a Hungast-Haladás vendégeként. Előbbi összecsapás 18 órakor, utóbbi 16 órakor kezdődik majd.

--------------------------------------------------------------------------------------

MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ 1. MÉRKŐZÉS
Vasas Óbuda – Swietelsky-Békéscsabai RSE 3-2 (20, -21, 16, -21, 12)
Folyondár utca, 400
néző. Vezette: Adler, Ujházi

Vasas: Ana Tiemi 12, Kostelanská 13, Ambrosio 8, Villám L. 12, Török 17, Abdulazimova 13. Csere: Bozicevic, Juhár (liberók), Mihály, Erzen 1. Vezetőedző: Jakub Głuszak

BRSE: Mlinar 9, Medic 11, Tálas 1, Bokan 8, Bodnár 11, Perovic 11. Csere: Molcsányi (liberó), Ivanovic 16, Fábián 1, Glemboczki, Bodovics, Szedmák. Vezetőedző: Bogdan Paul

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jakub Głuszak: – Jól felkészültünk az ellenfélből, amit az is bizonyít, hogy mind az öt játszmában vezettünk ellenük, még azokban is, amelyeket végül elvesztettünk. A mezőnyfeladásokból való visszatámadásokban viszont javulnunk kell. Összességében elégedettnek kell lennem, hiszen nyertünk. Örülünk is a sikernek, de ezzel le is zártuk a mérkőzést és a továbbiakban a Challenge-kupa visszavágóra koncentrálunk.

Bogdan Paul: – Nehéz mit mondani egy ötszettes vereség után, pláne úgy, hogy a negyedik játszmában mi fordítottunk, az ötödikben pedig vezettünk is. Ettől függetlenül a negyedik szett megnyerése nagyon fontos volt, hiszen így pontot szereztünk és ez sokat érhet a visszavágón. Egyénileg néhány technikai hibát ki kell javítanunk, és ha ez sikerül, akkor meglehet a döntőbe kerülés

Fehér póló - Vasas 110

3990 Ft

Vasas-függő ár: 3590 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Linartech
  • Pannonbau
  • Formidus
  • Mizuno
  • Palaro Kft.
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat