Fájó vereség

Csak két szettig alakult úgy a rangadó, ahogy mi szerettük volna.

A Nyíregyháza elleni bajnoki rangadóra visszatért a kezdőcsapatba Nuria Lopes da Silva, valamint Villám Lilla, s a betegsége után meggyógyult Juhár Dalma is készen állt a bevetésre.

Az előző hazai mérkőzés, a Békéscsaba elleni kupaelődöntő legjobbjának járó elismerést kapitányunk, Ana Tiemi vehette át Panagiota Diotitól, aki szintén a helyszínen tekintette meg az összecsapást.

Két ponttal vezettünk, amikor Danielle Brisebois egy nagyjából másfél perces labdamenet végére tett pontot egy, Villám Lilla blokkjáról kiütött labdával, majd a következő, hasonló hosszúságú pont után mindkét csapat alaposan kapkodott a levegő után (4-4). A kupadöntős vendégek többet rontottak az elején, majd amikor mi hibáztunk kettőt támadásban, Hollósy László tanítványai átvették a vezetést (8-9). Fej fej melletti, nagy küzdelem zajlott a pályán, da Silvát sokat kereste Ana Tiemi, előbbi blokkja után kért ingerülten időt Hollósy (14-12). Tatjana Matic ászával egalizált a Fatum, de amikor Varga Eliza keresztütése szélesre szállt, megint a rivális kért szünetet (18-16). Mária Kostelanská remek támadásai és Varga újabb rontása között kapitányunk húzott át másodikra egy labdát, így közel kerültünk a részsikerhez (22-18). Három labdamenetet nyert egymás után a Nyíregyháza, de Jakub Głuszak játékmegszakítását követően a csereként beállt Lászlop Alexandra megtette azt a szívességet, hogy hosszút nyitott. A következő pontnak Villám hatalmas blokkja vetett véget, második szettlabdánkat pedig egy újabb Varga-rontással használtuk ki (25-22, 1-0).

Öt pontunkból hármat is ajándékba kaptunk a nyírségiektől, így nem volt meglepő, hogy Hollósynak szinte auonnal mondandója akadt a második szett elején (5-2). Nem sokkal később Danielle Brisebois helyére beküldte Allison Mayfieldet, de mivel továbbra is elégedetlen volt, megint időt kért. A csere után sorozatban három pontot szereztek játékosai, így ezúttal Głuszak jelzett (9-8). Ezekben a percekben Török Kata húzta a szekerünket, a hálónál szerzett két pontja után nyitott egy ászt is (14-10), de a vendégek nem hagyták leszakítani magukat, s kiegyenlítettek (14-14), majd Varga támadásával a vezetést is átvették. Ismét nagyon szorosan alakult a játék, a hajrához érve nem igazán lehetett megtippelni, ki fogja nyerni a játékrészt (19-19). Török támadott majd ejtett tökéletesen, a túloldalon nem értették meg egymást a játékosok, így pillanatok alatt hárompontos fórba kerültünk, amivel – Kostelanská támadásainak hála – be is sétáltunk az újabb szakaszhatárig (25-21, 2-0).

A harmadik szettet is jobban indítottuk, mint ellenfelünk, de két rossz nyitásfogadásunk után a hárompontos előnyünk egyre olvadt (5-4). Hamarosan Hollósy jelzett, de a nagyszerűen játszó Török hamarosan nyitott egy ászt, így nem csökkent a különbség (11-8). Ennél jobban nem tudtunk meglépni, sőt, amikor Mayfield egyedül maradva osztott ki egy nagy blokkot, egyenlőt mutatott az eredményjelző (14-14). Török tizenötödik pontját is beütötte, de korábbi egyenlítésünk ellenére a nyírségiek várhatták kedvezőbb helyzetből a hajrát, amit Głuszak kiabálós időkérése vezetett fel (17-20). Kostelanskát alaposan megszerválta a rivális, ráadásul amikor jó volt a bejátszásunk, akkor is hibáztunk (18-23), így hamarosan elkönyvelhettük, hogy még egy felvonást biztos kell játszanunk (20-25, 2-1).

A negyedik etap Török pontjaival kezdődött, a túloldalon Varga fejezte be az akciók nagy részét, kettejük különpárbaja ekkor 18-16-ra állt, az eredményjelző pedig szűk hazai előnyt mutatott (7-6). A következő négy labdamenetet a vendégek nyerték, így Głuszak időt kért (7-10), majd Abdulazimova helyére Ambrosio Melanit küldte be. Túl sokat rontottunk, a Nyíregyháza köszönte szépen az ajándékpontokat (7-12), s hátrányunkon jó ideig nem tudtunk faragni (10-15). Juhár Dalma váltotta Nikolina Bozicevicet, s kitartóan futottunk az eredmény után, de jelentősen nem tudtunk közelebb férkőzni (15-19). A hajrá ötpontos vendégelőnyről kezdődött, a nyírségiek sokkal összeszedettebben röplabdáztak, mint az első órában, így megérdemelten egyenlítettek (18-25, 2-2).

A döntő szettet ott folytattuk, ahol az előzőt abbahagytuk (1-3), azaz sok rontással indítottunk, ráadásul Ana Tiemi szinte csak a szélső ütőinket kereste feladásaival (2-5). Elsősorban a nyitásfogadásunk nem volt megfelelő színvonalú, így futottunk az eredmény után (4-7). Da Silva két jó támadással tartott életben minket, de Mayfielddel nem boldogultunk, így a térfélcserénél néggyel mentek a nyíregyháziak. Ismét két rossz megoldást választottunk, így a mérkőzés hátralevő részének összes pozitívuma annyi volt, hogy Dékány Bernadett ismét pályára lépett Vasas-mezben (10-15, 2-3).

Folytatás jövő vasárnap, Érden a Magyar Kupa bronzmérkőzésén a Jászberény ellen, 12.30-kor.

—————————————————————————————————

EXTRALIGA, 16. FORDULÓ
Vasas Óbuda – Fatum Nyíregyháza 2-3 (22, 21, -20, ­-18, -10)
Folyondár utca, 250
néző. Vezette: Tillmann, Halász T.

Vasas: Török 20, Abdulazimova 12, Ana Tiemi 5, Kostelanská 10, da Silva 6, Villám L. 12. Csere: Bozicevic, Juhár (liberók), Mihály, Ambrosio, Dékány. Vezetőedző: Jakub Głuszak

Nyíregyháza: Matic 16, Kalicanin 9, Varga 25, Brisebois 2, White 12, Francesco 5. Csere: Tóth F. (liberó), Lászlop, Mayfield 11. Vezetőedző: Hollósy László

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató