Maratoni túra előtt

Csapatunkra hatnapos, kétmérkőzéses utazás vár péntektől szerdáig.

Az előző idényben egyszer már volt ilyen, igaz, akkor fordított sorrendben: talán sokan emlékeznek még a januárra, amikor a Nova Gorica elleni Challenge Kupa-visszavágót összekötöttük egy Haladás elleni bajnoki mérkőzéssel. A sors most úgy hozta, hogy a szombathelyi bajnokink ezúttal is egy hosszabb túra része lesz, ugyanis a vasi megyeszékhelyről – megfelelő repülőjárat hiányában – nem jövünk vissza szombaton Budapestre, hanem utunkat vasárnap reggel onnan folytatjuk Trevisóba, ahol kedden a szakosztály történetének első Bajnokok Ligája mérkőzésén lépünk pályára az olasz bajnok Conegliano otthonában.

"Eddig még csak a válogatottnál voltam ilyen helyzetben, hogy minden második héten más országban kell helyt állni. Ez nyilván fárasztó volt, de ezeknek a túráknak mindig meg volt a maga furcsa, csapat-összekovácsoló ereje is” – fogalmazta meg honlapunk kérdésére várakozásait Bleicher Réka, csapatunk magyar válogatott feladója.

"Az igazi kaland ma kezdődik, kíváncsian várom, hogy fogunk egymáshoz alkalmazkodni így lányok, de szerintem ezzel nem lesz gond, már most jó a csapategység, így az, hogy össze leszünk zárva, szerintem csak tovább fogja ezt erősíteni” – jelentette ki Réka, aki nyáron Újpestről szerződött a Vasasba.

Arra a kérdésre, hogy mit kell másként csinálni, mi változik az otthoni találkozókhoz képest, azt válaszolta, mindenkinek megvan a maga meccs előtti rutinja, amit idegen környezetben nyilván nehezebb, kényelmetlenebb követni, de a lányokat ismerve nem gondolja, hogy ezt túl nagy probléma lenne.

Az utóbbi hetekben a győzelmek ugyan jöttek, de együttesünk játéka nem mindig volt szemkápráztató. Réka már erre is tudja a megoldást.

"Hétről hétre jobban és keményebben edzünk, ezzel a játékunk is javulni fog, erről mindenkit biztosíthatok. Meg kell tanulnunk hamarabb kijönni a hullámvölgyekből, ezekre a helyzetekre az edzéseken is készülünk” – mondta a 24 éves röplabdázó, aki szerint hiába a többnapos utazás, egyelőre nem szabad a BL-meccsre gondolni.

"Persze, ez nehéz, mert már mindenki fejében ott van a Conegliano, de előtte nagyon fontos feladatunk van a magyar bajnokságban, mindenképpen szeretnénk elhozni a Haladás otthonából mindhárom bajnoki pontot. Egyelőre ez a legfontosabb számunkra, és nem üres frázis, hogy – mint mindig –, most is csak a következő feladatra koncentrálunk. Utána ráérünk azon gondolkozni, milyen lesz  a tavaszi BL-döntős ellen játszani” – jelentette ki Bleicher Réka.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató