Van mire büszkének lenni

Lányaink még mindig nehezen hiszik el a világraszóló sikert.

Ugyan lassan 24 óra eltelt, de még mindig nehéz elhinni a megmásíthatatlan tényt: csapatunk, a Vasas Óbuda pontot szerzett az olasz bajnok, BL-ezüstérmes, klubvilágbajnokságra készülő Conegliano otthonában. Talán nem túlzás azt állítani, klubszinten ez az utóbbi évtized egyik legnagyobb magyar röplabdás bravúrja.

Hogy a hazaiak sem erre számítottak, ezt több tény is jól mutatja: az ellenfél klasszis feladója, Joanna Wolosz a találkozó után bevallotta, 3-0-s sikert vártak. Daniele Santarelli vezetőedző a cseréivel kezdett, de már az első szett derekán pályára kellett küldenie legjobbjait, ám mi – a harmadik és az ötödik szettet leszámítva – ennek ellenére is tartottuk a lépést velük, és elhoztunk egy pontot a PalaVerdéből, a BL első fordulójának egyik legnagyobb szenzációját szolgáltatva.

"Reménykedtem a mérkőzés előtt is abban, hogy nem fogjuk könnyen adni magunkat, mert óriási lehetőséget kaptunk azzal, hogy világsztárok ellen szerepelhettünk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mindenki odatette magát” – értékelt még a lefújás után Dékány Bernadett, aki korábban öt évig játszott az olasz bajnokságban, de a PalaVerdében először szerepelt tétmérkőzésen.

Saját maga teljesítményével kapcsolatban azt mondta, voltak hullámvölgyek a játékában, de úgy érzi, amit tudott, hozzátett a csapat teljesítményéhez.

"Köszönjük azoknak a szurkolóknak, akik kiutaztak Olaszországba, sokat jelentett az ittlétük. Örülök, hogy ilyen sikerélményt tudtunk adni nekik is, nem csak magunknak” – tette hozzá a válogatott ütőjátékos.

Lányaink teljesítményét jól jelzi, hogy a lefújás után a Conegliano ultrái hosszú másodpercekig éltették együttesünket. Mérkőzés közben is számtalan olyan momentum volt, amikor az olaszok játékosai tanácstalanul néztek egymásra, nem igazán értették, hogy egy nevesincs kis magyar csapat – amelynek a költségvetése sokkal kevesebb, mint náluk egy-egy játékos fizetése – hogyan képes ennyire megnehezíteni a dolgukat.

"Ez a pontszerzés, ennek a két szettnek a megnyerése nagyobb örömet okozott, mint bármelyik kupagyőzelmem – mondta már a hazaúton Sanja Kalicanin. – Azt gondolom, lebecsültek minket, de mi megmutattuk, képesek vagyunk felvenni a versenyt. Iszonyatosan jó érzés volt ilyen hangulatban röplabdázni.”

Mihály Dorka – aki szombaton a Haladás ellen debütált a kezdőcsapatban, három nappal később pedig többek között Paola Egonuval nézett farkasszemet – kiemelte, ahogy ígérték, szívüket-lelküket kitették a pályára, nem ismertek elveszett labdát, ez pedig alaposan meglepte az olaszokat.

"Már az is nagy elismerés volt, hogy be kellett cserélniük a kezdőhatosuk minden tagját, az pedig, hogy még így is pontot szereztünk, hab volt a tortán” – tette hozzá fiatal liberónk, aki kiemelte: ezt a sikert is a helyén kell kezelni.

"A szerdai hazaúton még beszélünk róla, örülünk neki, de a csütörtök délelőtti edzéstől kezdve már csak a Kaposvárra koncentrálunk. Nagyon nehéz meccs lesz az is, az, hogy a BL-ben pontot szereztünk, szombaton semmit nem fog számítani. Szeretnénk a magyar bajnokságra is átmenteni ezt a játékot, és jó teljesítményt nyújtani a Nantes elleni összecsapás előtt. Remélem, sok szurkoló kilátogat majd a Fáy utcába” – zárta Dorka.

A Kaposvár elleni találkozó szombaton 15 órakor kezdődik.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató