Röplabdás sportosztály indul a Kerékben!

A Vasas és a tanintézmény hosszú távú együttműködésben gondolkozik.

Régóta kereste már a Vasas röplabdaszakosztálya azt az intézményt, amellyel hosszú távon együttműködhet, és a diákok kvázi sportosztály keretein belül röplabdázhatnak és tanulhatnak egyszerre, ezzel biztosítva azt, hogy ha kell, a fiatal játékosok ne csak a tanítási szünetekben vegyenek részt napi két edzésen.

Hosszú évek próbálkozásai után a Kerék Általános Iskola és Gimnáziumban találtuk meg azt a partnert, ahol a jövő röplabdás palántái a lehető legjobban össze fogják tudni egyeztetni a tanulást és a sportot.

"Nemcsak mi, hanem az iskola is gondolkodott hasonló programban, már csak azért is, mert egy hagyományos sportiskoláról van szó, amelyben azonban az utóbbi években háttérbe szorult a sport. Az együttműködés lényege annyi, hogy akik bekerülnek a programba, azok a testnevelés órákon nem a hagyományos tesitanterv szerint haladnak, hanem szinte csak röplabdáznak” – mondta érdeklődésünkre Kovács Andrea utánpótlás szakmai-igazgató. Hozzátette, a következő tanév lesz az első, amikor elindul ez az osztály, így egyelőre nehéz megmondani, mekkora létszámmal tudnak elindulni, ugyanakkor már most van öt utánpótlásban edződő lány, aki az intézmény tanulója, és az iskola mellett található kollégiumban lakik.

"Szeretném méltatni az iskolát, mert a sportoló gyerekeknek szükséges egy megértő közeg, ahol tolerálják a versenyekkel és az edzésekkel járó áldozatokat” – emelte ki Kovács Andrea.

A tanintézmény részéről Pintér Patrik honlapunk kérdésére kiemelte: a Kerék Általános Iskola és Gimnázium hosszú évtizedeken át nemcsak Óbuda, hanem egész Budapest iskolai sportjának meghatározója volt, amelyhez nagyban hozzájárult, hogy a főváros egyik legnagyobb tornaterme náluk található.

"Ez, illetve testnevelőink kiváló szakmai munkája biztosította az országos szinten is mérhető eredményességet” – fogalmazott Pintér Patrik.

Az együttműködéssel kapcsolatban megemlítette, az iskola a korábbi hagyományt kívánja folytatni, ehhez kerestek együttműködő partnert.

"A Vasas röplabdacsapatában úgy érezzük, ezt a partnert megtaláltuk, s a kölcsönösség elve alapján úgy alakítottuk a megállapodást, hogy mindkét fél profitálhasson ebből a kapcsolatból. Terveink szerint a Vasas utánpótláscsapataiban röplabdázó lányok szívesen választják majd iskolánkat, akár egész korosztályok is, mi pedig lehetőségeinkhez mérten mindenben támogatjuk őket, hogy sportolói karrierjük építése mellett tanulmányaikat is magas szinten teljesítsék, megfelelő eredménnyel érettségizhessenek, lehetőséget teremtve ezzel a felsőfokú továbbtanulásra” – fogalmazott az intézmény tanára.

"Ami a sportszakmai oldalát érinti, testnevelő tanáraink egyben a Vasas utánpótlásedzői, így a folytonosság biztosított, ehhez a Vasas nyújt segítséget minőségi sportfelszerelésekkel”– tette hozzá Pintér az ott dolgozó Gintner Domonkosra és Karácsonyi Júliára utalva.

A képzéssel kapcsolatban kijelentette, a Vasas röplabdázó lányait négy évfolyamos gimnáziumi képzésünkbe várják, ahol választhatnak az emelt szintű angol vagy az emelt szintű informatikaképzéseik közül, miközben délelőtt röplabdaedzéseken vehetnek részt az iskolában.

"Juhár Dalma már évek óta közös pont a Kerék és a Vasas között, együttműködésünk reklámarcaként sokat tesz a kezdeményezés népszerűsítéséért. Személye és eredményessége egyben bizonyíték arra, hogy milyen sokat jelent az iskola támogató szemlélete a röplabdás sikerek eléréshez” – zárta szavait Pintér.

Liberónk, Juhár Dalma – aki tavaly még az iskola tanulójaként lett magyar bajnok – elmondta, mindig is azt vallotta, hogy ha valaki igazán akarja, összeegyeztethető az iskola és az élsport.

"Nem sokkal azelőtt kezdtem a röplabdát a Vasasban mielőtt a Kerékben megkezdtem a tanulmányaimat, szóval az iskolám nagy szerepet játszott a sportolói pályafutásomban. A tanáraim persze olykor nem értették, miért hiányzok ennyit, de ettől függetlenül mindig támogattak. Az utolsó év volt a legnehezebb, hisz akkor volt a legtöbb meccs és edzés, ráadásul akkor érettségiztem. Néha megkaptam az osztálytársaimtól, hogy már meg sem ismernek, de a végeredmény pozitív volt, mert jól le is érettségiztem és még a bajnokságot is megnyertük” – mondta Dalma.

Azzal kapcsolatban, hogy az együttműködésnek ő lett a reklámarca, kifejtette, nagyon nagy megtiszteltetésnek tartott, amikor Pintér Patrik és Kovács Gábor igazgató megkereste a röplabdás osztállyal kapcsolatban.

"Elmondták a terveiket és azt is, hogy szeretnék, ha ennek az egésznek én lennék az arca. Gondolkodás nélkül igent mondtam, mert ez nem mindennapi dolog, büszke vagyok erre. Volt egy fotózás, amin az összes Kerékbe járó röpis lánnyal együtt vettem részt. Nagyon jó hangulatban telt, jókat nevettünk, jó volt megismerni őket” – mondta Dalma, aki szerint egy ilyen sportosztály nagy segítség a következő generáció számára.

"Kitartással, kemény munkával mindenki elérheti, amit szeretne” – zárta Dalma.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató