Nyomtatható verzió 2019.12.19.
Bajnokok Ligája

Egy szettet nyertünk a Blaj ellen

Két játszmán keresztül jól teljesítettünk a 2018-as finalista ellen.

Csütörtökön, az év utolsó meccsén a Bajnokok Ligájában volt jelenésünk, ahol a 2018-as BL-döntős román C.S.M. Volei Alba Blaj volt a vendégünk Érden.

Vezetőedzőnk, Jakub Gluszak ezúttal a Török Kata, Mária Kostelanská, Ana Tiemi, Villám Lilla, Sanja Kalicanin, Ayshan Abdulazimova hatosnak szavazott bizalmat, a liberó Juhár Dalma volt.

Mondhatni, hogy a szokásoknak megfelelően nem kezdtünk jól (0-3), első pontunkat Villám blokkja jelentette. Kalicanin, majd Török jó támadásával ötpontos hátrányból kapaszkodtunk vissza (5-6), de sajnos Ana Tiemi feladásai ezúttal nem voltak pontosak, a románok pedig könnyen megfogták erőtlen támadásainkat (6-10). Ismét hatra nőtt a differencia az együttesek között (7-13), így Gluszak hamarosan Trine Kjelstrupot küldte pályára Villám helyére. Ennek ellenére tovább nőtt a különbség (11-21), és bár Török  révén közelebb tudtunk jönni, simán lett a vendégeké az első felvonás (20-25, 0-1).

A második játszmára maradt Kjelstrup, és az első labdamenetet követően először volt nálunk a vezetés. A románok továbbra is pontosabban röplabdáztak, így Gluszaknak hamarosan időt kellett kérni (4-7). Kjelstrup pontjaival egalizáltunk (9-9), ezt követően megint a vendégek akarata érvényesült a pályán, így Törököt Dékány váltotta (10-15), majd néhány ponttal később Bleicher Réka érkezett (11-19). A szettet még az elsőnél is simábban nyerték a vendégek (16-25, 0-2).

A harmadik felvonást végre jól kezdtük (3-0), nagyszerű mezőnymunkánk mellé ezúttal jó támadások és néhány remek blokk is társult (6-2). A vendégeket irányító szerb Darko Zakocnak feladót kellett cserélni (10-3), lányaink ugyanakkor valódi blokk-parádét rendeztek, hamarosan tíz ponttal vezettünk (13-3). A folytatásban sem lassítottunk, a nyitásaink is feljavultak, így fölényes részsikerrel szépítettünk (25-13, 1-2).

A negyedik szett első periódusában a románoknál volt az előny, elsősorban annak köszönhetően, hogy három szervát is elrontottunk (4-7). Ismét elbizonytalanodtunk nyitásfogadásban és támadásban is, ráadásul Ioana Baciu szinte hibátlanul játszott, így Gluszaknak másodszor is időt kellett kérnie (7-12). Kjelstrup és Török nagyot játszott, utóbbi nyitásaival egalizáltunk (16-16), mert mezőnyben ismét feljavultunk. A hajrá hárompontos vedégelőnyről indult (17-20), és mivel ezután már  csak egy pontot szereztünk, a románok ünnepelhették első győzelmüket a BL idei kiírásában (18-25, 1-3).

Folytatás 2020-ban, amikor is négy napon belül kétszer is összecsapunk a Magyar Kupa-címvédő Fatum Nyíregyházával: január 8-án idegenben, 12-én pedig hazai környezetben találkozunk Hollósy László vezetőedző csapatával.

----------------------------------------------------------------------------------

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, D CSOPORT, 3. FORDULÓ
Vasas Óbuda – C.S.M. Volei Alba Blaj (román) 1-3 (-20, -16, 13, -18)
Érd Aréna, 650
néző. Vezette: Ferreira (portugál), Kurtiss (lett)

Vasas: Kostelanská 15, Kalicanin 7, Villám L. 2, Török 15, Abdulazimova 5, Ana Tiemi 1. Csere: Juhár (liberó), Kjelstrup 18, Dékány. Vezetőedző: Jakub Głuszak

Alba Blaj: Gommans 6, Ninkovic 12, Stoltenborg 5, Busa 9, Aleksic 11, Baciu 22. Csere: Popovic (liberó), Knip, Cirovic, Gamma. Vezetőedző: Darko Zakoc

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jakub Gluszak: - Talán túl későn kezdtünk el úgy játszani, ahogyan az elejétől szerettünk volna. Az első két szettben túl sok hibát követtünk el, aztán a harmadiktól elkezdtünk harcolni és a terveink szerint röplabdázni. A negyedik felvonásban tizenhét tizenhatig közel voltunk az ellenfélhez, de aztán megint sokat rontottunk. Összességében elégedett vagyok, mert a lányok nem adták fel, és a végéig küzdöttek.

Darko Zakoc: - Az elejétől irányítottuk a mérkőzést, ám nem tudom, mi történt a csapatommal a harmadik játszmában. Talán a lányok túlságosan megnyugodtak a vezetés után, de összességében jobban játszottunk, mint a Bajnokok Ligája eddigi mérkőzésein, fontos, hogy a két vereség után nyertünk.

Labdarúgó mez - fehér

13990 Ft

Vasas-függő ár: 12590 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Linartech
  • Pannonbau
  • Formidus
  • Mizuno
  • Palaro Kft.
  • Óbudai Autójavító
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat