Jön Török Kata ötödik vasasos szezonja!

Válogatott szélső ütőnk újabb egy évig biztosan csapatunkat erősíti.

Tovább épül a jövő szezon Vasasa: újabb fontos játékossal, nevezetesen Török Katával állapodott meg a vezetőség a közös folytatásról! A kontraktus értelmében a 21 éves nyitásfogadó 2021 májusáig a Vasas Óbudában röplabdázik.

"Egy évvel ezelőtt egy plusz egyéves szerződésben állapodtunk meg, ami külföldi ajánlat esetén nem lépett volna életbe. Jelenleg azonban úgy érzem, hogy nem állok eléggé készen arra, hogy máshol is kipróbáljam magam. Amikor adott esetben majd elszerződök Magyarországról, úgy szeretnék kimenni, hogy azonnal és maximálisan helyt tudjak állni. Emellett most már jó néhány éve itt vagyok, nagyon jó érzés, hogy az egész vasasos építkezésnek a része lehetek, szeretem a klubot, a csapattársaimat, Kubát, plusz jó motiváció, hogy ha összejön az újabb bajnoki cím, jövőre megint megmérethetjük magunkat a Bajnokok Ligájában” – mondta honlapunknak Török Kata.

A mostani szezonnal kapcsolatban kiemelte, sokban hasonlít az előzőhöz, ugyanakkor fontos előrelépés, hogy az idény közben már sikerült begyűjteni egy aranyérmet a Magyar Kupában.

"Tavaly iszonyatosan csalódott voltam a kupabúcsú miatt, mert úgy éreztem, legalább a döntőre ott is készen álltunk. Nyilván a bajnoki cím kárpótolt, de az idei szezon az MK-arany és a BL miatt is extrább. Az Extraligában több volt a hullámvölgyünk, ott tavaly az első fordulótól kezdve maximálisan odatettük magunkat, de az a tapasztalat, amit begyűjtöttünk a nemzetközi szerepléssel, pótolhatatlan” – fogalmazott a négyes ütő.

Kiemelte, a legrangosabb európai sorozatban lejátszott mérkőzéseknek köszönhetően bátrabban, nagyobb önbizalommal röplabdáznak, mint korábban, a nehezebb helyzetekben is egyre többször megtalálják a jó megoldást.

"Ugyan a BL-ben ez még sokszor nem vezetett eredményre, de például a kupadöntőben nagyon sokat számított. Fantasztikus csapatokkal találkoztunk, belekóstolhattunk az európai elitbe, abba, amikor körülöttünk minden profi” – tette hozzá Török.

Saját magával kapcsolatban – mint mindig –, továbbra sem teljesen elégedett, de úgy érzi, elsősorban stabilitásban rengeteget lépett előre.

"Elég ritkán van olyan meccs, ahol az elvárható minimumot sem tudom hozni, emellett talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy ha rosszul kezdek egy találkozót, a korábbi évekkel ellentétben akkor sem esek szét fejben, hanem képes vagyok összeszedni magam, és legalább azokban a játékelemekben a csapat hasznára válni, ami épp megy. Korábban is rosszul viseltem, ha nem ment a játék, de talán amiatt, hogy most már még többet várok el magamtól, ez még rosszabb. Mindig azt érzem, hogy tudnék jobban is játszani, de ez visz előre, ez motivál az edzéseken, mert tudom, hogy még mindig van hova előrelépni” – foglalta össze idei teljesítményét a válogatott röplabdázó.

A nemzeti csapattal, és vezetőedzőnk, Jakub Gluszak szövetségi kapitányi kinevezéséről azt mondta, reméli, ott lesz majd a keretben, és bár nem lett volna rossz megismerni egy új edzőt, egy új stílust, nem bánja, hogy a lengyel szakember irányításával edzhet nyáron is.

"Kubát ismerem, szeretem, mind a mai napig tud újat tanítani, így örülök, hogy ő lett a kapitány, mert ez a válogatottnak is a javára válik. Az eredményei magukért beszélnek, ráadásul így még több ideje lesz, hogy megtanítson blokkolni – mondta mosolyogva Török, aki a tavalyi szerződéshosszabbításakor adott interjúban is ebben a játékelemben tartotta magát a leggyengébbnek. – Alakul egyébként a dolog, egyre gyakrabban van meccsenként legalább egy blokkpontom, de még mindig nem az igazi a helyezkedésem.”

A bajnokság további részéről elmondta, az alapszakasz hátralévő négy fordulóját szeretnék győzelemmel zárni, hogy minél jobb helyen zárjanak, ugyanakkor már a rájátszásra való felkészülésre is felhasználják a hátralévő egy hónapot. Ilyen szempontból is jónak tartja, hogy három kemény összecsapásunk – UTE, Békéscsaba, Nyíregyháza – is hátra van még a playoffig.

"Mivel mindenki legyőzött már mindenkit, nehéz lenne megmondani, ki lenne a legjobb ellenfél az elődöntőben, így nem is foglalkozunk ezzel: aki jön, az ellen kell továbbjutni. Nyilván az idei BL-szereplés elképesztő motiváció, szeretnénk jövőre is ott szerepelni, ehhez azonban először meg kell szereznünk a bajnoki címet. Nagyon szeretek a Vasasban lenni, pestiként itt minden adott számomra, jó eredményeket érünk el, mindig vannak új kihívások, így nagyon nehéz lesz váltanom, ha egyszer rászánom magam, ugyanakkor nagyon szeretném magam kipróbálni külföldön. Meglátjuk, mit hoz a jövő” – zárta szavait Török Kata.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató