Kényszerpihenő

A koronavírus-járvány miatt csapatunk szünetelteti az edzéseket

A Magyar Röplabda Szövetség pénteken a magyar kormány 40/2020. (III. 11.) számú Kormányrendelete alapján – felnőtt és utánpótlás bajnokságaiban, illetve az általa szervezett egyéb sportrendezvényein további intézkedésig – tekintettel a kialakult helyzetre, sportszervezeti, szülői és hivatalos szervek által közölt jelzésekre – a következőket rendelte el:

’Minden felnőtt és utánpótlás bajnoki vagy egyéb MRSZ által szervezett mérkőzés, torna további fordulóit 2020. április 03-ig felfüggesztjük.’

Ez azt jelenti, hogy csapatunk nem játssza le szombati (mai) Békéscsaba elleni összecsapását sem, mint ahogy egyetlen hátralévő alapszakasz-mérkőzését sem.

"Jakub Gluszak vezetőedzővel közösen úgy döntöttünk, az MRSZ további intézkedéséig, de legalább két hétig szüneteltetjük az edzéseket. Jelen helyzetben játékosaink és stábtagjaink, valamint családjuk egészsége a legfontosabb” – mondta a Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője Sarlós Márton.

"A játékosok egyelőre Magyarországon maradnak, otthoni, egyéni edzésekkel tartják karban magukat, és amennyiben a mindenki által remélt döntés megszületik a folytatásról, akkor természetesen azonnal újraindulnak az edzések. Sajnos azt azonban látni kell, a környező országokban hozott határozatok nem azt vetítik előre, hogy lesz folytatás. Könnyen lehet, hogy csapatunk Újpesten játszotta le utolsó mérkőzését a 2019-2020-as szezonban” – fogalmazott Sarlós Márton.

Együttesünk pénteken este gyűlést tartott, ahol az ügyvezető és a vezetőedző tájékoztatta a csapat- és stábtagokat a kialakult helyzetről. A játékosok megértették és elfogadták a feltételeket, hiszen első a saját és környezetük egészsége.

Mindannyian sajnáljuk, hogy így alakultak a dolgok, ugyanis mindenki nagyon várta a bajnoki rájátszást, amire könnyen lehet, hogy nem kerül sor.

Ha így is lesz, Bajnokok Ligája csoportkörrel és Magyar Kupa-győzelemmel zártuk az idényt, így elégedetlenségre nem lehet okunk.

Amennyiben bármi változás áll be a jelenleg kialakult helyzetben, a megfelelő csatornákon természetesen azonnal tájékoztatjuk szurkolóinkat, akiknek eddigi támogatását ezúton is köszönjük!

Hajrá Vasas!

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató