Ambrosio Melani már nagyon várja a visszatérést

Jól halad még mindig csak 21 éves centerünk súlyos térdsérülése utáni felépülése.

Ambrosio Melani decemberben, csapatunk szerbiai CEV Kupa-mérkőzése előtt szenvedett súlyos térdsérülést. Az akkor elszakadt térdszalagokat műtéti beavatkozással még decemberben helyreállították, saját nevelésű játékosunk pedig azóta is gőzerővel dolgozik a visszatérésen.

"Mentálisan még mindig vannak nagyon nehéz napjaim, de most, hogy minden kinyitott és az idő is szép, azért a kedvem is jobb. Jó erőben vagyok, de a térdem még messze van a százszázalékostól, a mozgási tartománya még nem érte el azt a szintet, amit már nagyon várok. Izomzatilag már teljesen rendben vagyok, minden gyakorlatot meg tudok csinálni, de nagyon várom, hogy már futhassak” – mondta honlapunknak Mela, aki a következő idényben is a Vasas Óbudát erősíti.

Felelevenítette, a sérülése utáni első két hónap „rémes volt” és nagyon megviselte, elsősorban fizikailag.

"Alapdolgokat – mint például a zuhanyzás – sem tudtam megcsinálni egyedül, ráadásul a rehabilitáció eleje sem volt a legjobb, mert csak minimális lábhajlításból, lábujjmozgatásból állt. Szörnyű volt, hogy előtte nem sokkal még 60 kilóval guggoltam és négy-öt órákat edzettem naponta, akkor meg gyakorlatilag egész nap feküdtem. Amikor elhagytam a mankót meg a rögzítőt is, az sokat javított a helyzeten, éreztem, hogy egyre inkább erősödök, egyre inkább láttam, hogy lesz még láb a lábamból” – emlékezett vissza az első hetekre centerünk.

A válogatottba is meghívott játékos kiemelte, az első, fizikailag nehéz időszak után inkább mentálisan voltak és vannak nehezebb pillanatai, így például amikor az elején csak odahaza, laptopon nézte a csapattársait, sokszor könnybe lábadt a szeme.

"Amikor már kimehettem a Folyondár utcába, és megint a csapat tagjának éreztem magam, sokat segített. A lányok mindvégig mellettem álltak, meglátogattak, sok erőt adtak és adnak nekem, tudom és érzem, hogy vissza kell kerülnöm, hogy vissza szeretnék kerülni közéjük. A sérülésem után, még Szerbiában az egyik első gondolatom az volt, hogy mi lesz, ha így már nem fogok kelleni a Vasasnak, de szerencsére Marci hamar megnyugtatott, erről szó sincs, várnak vissza. Ez nagyon sok erőt adott és ad ma is, plusz motivációt jelent, hogy bebizonyítsam, helyem van a keretben. Tudom, hogy jó kezekben vagyok és leszek, a klub az elmúlt hónapokban is mindenben támogatott” – mondta Mela.

Centerünk jelen állás szerint augusztusban csatlakozhat majd a felkészüléshez, ám addig még jó néhány orvosi vizsgálat és még több rehabilitáció vár rá. Az viszont örömteli hír, hogy centerünk felépülése a terveknek megfelelően, a várt ütemben halad, így jó esély van arra, hogy hamarosan ismét a pályán láthatjuk megszokott, 10-es számú mezében Melát.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató