Nyomtatható verzió 2021.06.22.
Klub

Ukrán négyes ütőt igazoltunk

Yuliya Boyko személyében 23 éves ukrán válogatott négyes ütővel erősítettünk.

Az ukrán Himik Juzsnyij első számú pontfelelősével, az ukrán Yuliya Boykóval (Julija Bojko) erősített női röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda.

A fiatal kora ellenére már rutinos röplabdázónak számító Boyko 2015 óta játszott eddigi csapatában, melynek az utóbbi idényekben egyik legjobbja lett.

"Viszonylag későn, 13 évesen kezdtem röplabdázni, elsősorban azért, mert igen aktív gyerek voltam, így anyukám azt gondolta, jó lesz, ha a sportban vezetem le az energiáimat. Elmentem egy próbanapra egy helyi edzőhöz és ottragadtam. Nagyon szerettem edzeni, ráadásul az akkori edzőmmel is szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot. Az első pillanattól kezdve imádtam nyerni, így amikor nyolcadikos koromban lehetőségem volt sportosztályos gimnáziumba menni, nem sokat hezitáltam. Ott már napi két edzésünk volt, de korosztályos ukrán bajnokok lettünk, nemzetközi versenyeken is jól szerepeltünk, így bekerültem az ukrán utánpótlás-válogatottba is” – emlékezett vissza az amatőr évekre új négyes ütőnk.

A középiskola után került Juzsne városába, ahol összesen hat évet töltött, igaz, az első kettőben még nem játszott sokat – ez az időszak elsősorban a profi szintre való átállásról szólt számára.

"Minden nap keményen dolgoztam, be akartam bizonyítani, hogy ott a helyem a pályán. Szép lassan egyre nagyobb szerepet vívtam ki magamnak, és minél több találkozó volt a kezemben, annál magabiztosabb lettem. A legnehezebb a 2019/20-as szezon volt, amikor a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhettünk, első ukrán csapatként. Itt megmutathattuk, mire vagyunk képesek, hiszen a kontinens elitjével találkoztunk. Nagyon hálás vagyok, hogy ez az élmény megadatott, főleg, hogy mi vívtuk ki saját magunknak. Felbecsülhetetlen tapasztalatokat szereztünk, ráadásul ötszettes mérkőzésen megnyertük az Ukrán Kupát is. Pályafutásom egyik legjobb, legintenzívebb mérkőzése volt, amire azóta is élénken emlékszik mindenki, aki ott volt” – mondta felnőtt éveiről Yuliya.

Az Himik akkor – ugyanabban az szezonban, mint mi – a BL C csoportjában szerepelt, és hozzánk hasonlóan egy ponttal zárt: a lengyel ŁKS Commercecon Łódź elleni, hazai mérkőzésen sikerült két pontot szerezniük. Abban a szezonban egyébként testközelből láthatta őt játszani új vezetőedzőnk, Giannis Athanasopoulos is, ugyanis a Stuttgart is abban a kvartettben volt.

Az előző idénnyel kapcsolatban – amikor négy szezon után először nem nyerték meg az ukrán bajnokságot – elmondta, a nagy rivális Prometeynél edzőváltás volt a korábbi idényekhez képest, ez pedig annyi plusz löketet adott nekik, hogy sikerült legyőzniük az ő csapatát a fináléban.

"Nálunk talán nem volt meg a kellő kohézió és szerencsénk sem volt: erre remek példa az én esetem, ugyanis az elődöntő előtt egy héttel eltört az egyik ujjam, így azt a szériát teljesen ki kellett hagynom, és a döntő első meccsén is csak csereként tudtam pályára lépni. Ezt követően ugyan játszottam, de éreztem, hogy hiányzott a sérülés miatt kiesett időszak. Ezt követően a válogatott Európa-bajnoki selejtezőjét Covid-fertőzés miatt kellett kihagynom, így csak az Európa-ligára tudtam csatlakozni  a csapathoz” – mondta a közelmúlttal kapcsolatban Boyko.

A kérdésre, miért döntött a külföldre igazolás mellett, azt válaszolta, hogy az ukrán bajnokság színvonala némileg visszaesett, az ő szerződése pedig lejárt, így azt érezte, eljött az ideje, hogy külföldön is kipróbálja magát.

"Azt hiszem, itt az idő új fejezetet nyitni a karrieremben. Az ügynököm hívott, hogy van egy ajánlatom a Vasastól, ahol Giannis lesz az edző. Láttam őt a BL-ben és nagyon szerettem volna vele dolgozni, így, miután a családommal is egyeztettem, elfogadtam az ajánlatot. Bevallom, a csapatról nem tudok egyelőre túl sokat, csak annyit, hogy a magyar bajnokság jó színvonalú, a klub az európai kupaporondon is játszik, Budapest pedig gyönyörű város, ahova mindig is el szerettem volna utazni. Nagyon várom, hogy ez megtörténjen, és hogy megismerjem az új helyemet, a csapattársaimat” – tekintett előre Yuliya.

Vezetőedzőnkkel eddig egy rövid beszélgetése volt, de már várja a közös munkát, mert szereti az érzelmes edzőket, ráadásul korábbi csapatainál látta, azok milyen játékot játszottak.

Magával kapcsolatban is azt emelte ki, hogy igen érzelmes a pályán, és a végsőkig küzd.

"Ha munkáról van szó, komoly vagyok, ugyanakkor természetesen nem ijedek meg, ha épp a vicceskedésre kerül sor. Szeretem, ha jó hangulatúak az edzések, így ha szükséges, igyekszem erről gondoskodni.  Keményen dolgozok, erős karakter vagyok, a szurkolók is erre számíthatnak tőlem. Remélem, szép sikereket és sok örömet fogunk tudni nekik okozni” – mondta legújabb igazolásunk.

A nyár további részével kapcsolatban elmondta, túl sok szabadideje nem lesz, ugyanis hamarosan kezdődik az Európa-bajnoki felkészülés (az ukránok a romániai D csoportba kerültek, és a házigazda mellett a törökökkel, a hollandokkal, a finnekkel és a svédekkel találkoznak). Addig igyekszik minél több időt tölteni a családjával és a barátaival. Yuliya a Vasashoz az Eb után csatlakozik majd.

Hegyi Iván: Pályamű

8000 Ft

Vasas-függő ár: 7200 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Linartech
  • Pannonbau
  • Formidus
  • Mizuno
  • Palaro Kft.
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat