Hatodik hely, osztályozó az MTK ellen

Kaposvár az átkozott helyünk ebben a szezonban.

Az ötödik helyről döntő összecsapáson ismét Erica Vietti és Mihály Dorka hiányzott együttesünkből.

Szokás szerint rosszul kezdtük a találkozót, Jókay Zoltán öt pont után máris időt kért, mert egyetlen labdamenetet sem nyertünk meg (5:0). Az edzői intelmek használtak, Durst Anna nyitássorozatával egyenlítettünk, sőt, Verica Simic jó sáncával már vezettünk (6:7). Zarka Péter játékmegszakítását követően ismét a somogyiak percei következtek (12:8), vezetőedzőnk ismételt időkérése után azonban megint egyenlítettünk (13:13). Mária Kostelanská támadása nyomán ismét előnybe kerültünk, a szett hajráját pedig egyenlő állásról kezdtük (20:20). A végjátékban sajnos nem koncentrálunk megfelelően, több ingyen pontot is adtunk az ellenfélnek, így hátrányba kerültünk (25: 21, 1:0).

A második felvonás első szakaszában is a hazaiak nyújtottak jobb teljesítményt, Jókay Zoltán Sitkey Mariann ásza után érezte úgy, hogy tanácsokkal kell ellátnia tanítványait (8:4). Elena Cappelli érkezett Török Kata helyére, majd egy labdamenettel később Jókay ismét időt kért (12:6). Csapatunk rengeteget hibázott, a játék egyik elemében sem teljesített jól, így előbb tetemes hátrányba került (16:8), majd Fábián Fanny ászai után már csak az volt a kérdés, mikor kerülünk kétjátszmás hátrányba (20:8). Ez perceken belül be is következett (25:14, 2:0).

A harmadik etapban bátrabban kezdtünk, de az ekkor már tíz pont fölött járó Nevena Iricanin ásza után mégis nekünk kellett először időt kérnünk (7:5). Három jó hazai szervát követően megint ehhez a módszerhez folyamodott Jókay (10:5), azonban – bár a keddi találkozó után nehezen hittük – ezen a pénteken még gyengébben játszottunk, mint egy héttel korábban (13:8). Török Kata ásza némileg felélesztette háromtagú, ám annál lelkesebb szurkolótáborunkban a tüzet (15:12), de a hajráig ennél közelebb nem tudtunk zárkózni, mert a hazaiak jól röplabdáztak (19:16). Simic támadása után Zarkának másodszor is időt kellett kérnie (21:20), ennek ellenére egyenlítettünk. Ezzel azonban minden puskaporunkat ellőttük, a mérkőzés összképéről pedig sok mindent elmond, hogy harmadik legeredményesebb játékosunk – holtversenyben – Durst Anna lett (25:21, 3:0).

Az osztályozón így az MTK-val kell mérkőznünk az Extraligában maradásért. A párharc a május elsejei hosszú hétvégén kezdődik majd.

EXTRALIGA, AZ 5. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Vasas Óbuda 3:0 (21, 14, 21)
Kaposvár, 100
néző. Vezette: Horváth M., Mezőffy

Kaposvár: Kanizsai 10, Leidgeb 5, Fábián 6, Iricanin 15, Sitkey 5, Horváth A. 5. Csere: Csitári (liberó), Harmath, Lutter L. Vezetőedző: Zarka Péter

Vasas: Kostelanská 3, Haneline 2, Durst 4, Török 8, Bodovics 4, Simic 15. Csere: Kiss G., Juhár (liberók), Papp O. 2, Cappelli 1, Németh A. 2. Vezetőedző: Jókay Zoltán

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató