Megvan az újabb győzelem

Szenvedős találkozón arattunk fontos sikert.

Csapatunkból a továbbra is hiányzó Lévai Vivien és Mihály Dorka mellé – utóbbi, ha minden jól megy,  az utánpótlás-döntőkre csatlakozhat társaihoz – ezúttal a csapatkapitány Kayla Haneline csatlakozott sérültként: amerikai centerünknek beállt a dereka a szombati edzésen, így csak a kispadon ülve tudott szurkolni a többieknek.

Pokoli meleg fogadta a csapatokat a Folyondár utcában, ahol Kőnig Gábor így egy helyen változtatott keddi kezdőjén: Papp Orsolya mellett Bodovics Hanna volt a másik center.

Már-már hagyományosan szörnyen kezdtük az összecsapást, képtelenek voltunk átütni a labdát az MTK blokkján (0:4), aztán amikor Mária Kostelanská és Török Kata is elkezdte termelni a pontjainkat, akkor pillanatok alatt kiegyenlítettünk (8:8). Bodovics szervált egy ászértékűt, két labdamenettel később pedig Tóth Gábor, a vendégek szakvezetője határozott úgy, hogy ideje tanácsokkal ellátnia együttesét (11:8). A pihenőt követően további két újabbat hibáztak játékosai, így a következő játékmegszakításnál már emelt hangon kérte számon a teljesítményüket (13:8). Nagyon beragadtak a városmajoriak ebbe az állásba, Bodovics összesen tizet nyithatott, Kostelanská vezérelte csapatunk pedig a hajrában sem engedett a szorításon, így mi kerültünk előnybe (25:16, 1:0).

A második felvonás is hasonló fogatkönyv szerint indult: az MTK kezdett jobban, hamarosan azonban egyenlőt mutatott az eredményjelző (7:7). Ezúttal Durst Anna másodikra áttett labdáját követően gondolta úgy Tóth, hogy ideje mondania valamit tanítványainak (12:9). Kötél Zsanett két ászt nyitott, mi viszont időkérés helyett Erica Vietti pályára küldésével próbálkoztunk – különösebb eredmény nélkül (12:15). Kőnig Gábor megnyomta a csengőt, majd beküldte Verica Simicet is Németh Anett helyére – ekkorra azonban fejben már teljesen szétestünk (jól mutatja, hogy helytartási hibát is vétettünk), így a városmajoriak összességében simán kiegyenlítettek (17:25, 1:1).

A harmadik szett az előző kettőhöz hasonló (nem túl magas) színvonalon kezdődött, s javarészt akkor tudtunk pontokat elérni, amikor a támadásokkal elkerültünk az ellenfél liberóját (6:5). Az ezen a vasárnapon fantasztikusan játszó Kostelanská igazi vezér volt, az ő pontjaival meneteltünk (10:9). Amikor Papp Orsolya is bekapcsolódott a pontgyártásba, Tóthnak azonnal időt kellett kérnie (12:9), s bár a négypontos előnyért is támadhattunk, az MTK jól védekezett, s hamarosan egyenlített (15:15). Egy újabb elveszített labdamenetet követően Kőnig kettőt cserélt, ismét jött Vietti és Simic. Jó néhány labdamenetnek el kellett telnie, mire a pályán lévő hatosunk összeszokott (18:20), de amikor ez sikerült, akkor szép akciókkal egyenlítettünk. A végjátékban két kiváló blokkot is bemutattak lányaink, a sokat hibázó MTK-ból pedig Lesi Olívia megtette azt a szívességet, hogy játszmalabdánál nyitást rontott, így megint nálunk volt az előny (25:23, 2:1).

A negyedik etapra maradt Simic és Vietti, előbbi mellett Török és Kostelanská is jó hatékonysággal támadott, ám riválisunk centerei révén tartotta a lépést (9:8). Török forgott hátra nyitni, szervált azonnal két ászt, szlovák légiósunk pedig a hálónál jeleskedett, így Tóth Gábornak hamarosan már nem maradt időkérése (14:8). Végre felszabadultan röplabdáztunk, s bár Takács Doroti jó akciójával még egyszer háromra zárkózott a rivális (19:16), a hajrára már nem maradt több puskapora a kék-fehéreknek, így lányaink stílszerűen a 26 pontos Kostelanská támadásával lezárták az összecsapást, s egy győzelemre kerültek a bennmaradás kiharcolásától (25:19, 3:1).

A negyedik mérkőzést csütörtökön 18 órától rendezik a Városmajorban.

OSZTÁLYOZÓ AZ EXTRALIGÁÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
Vasas Óbuda – MTK Budapest 3:1 (16, -17, 23, 19)
Folyondár utca, 250
néző. Vezette: Csizmarik, Vári

Vasas: Durst A. 2, Török 14, Papp O. 10, Németh A. 5, Kostelanská 26, Bodovics 4. Csere: Kiss G., Juhár (liberók), Vietti 1, Simic 6. Vezetőedző: Kőnig Gábor.
MTK: Kötél Zs. 3, Takács D. 12, Kis R. 13, Legross 18, Takács B. 10, Haciefsztratiadu 7. Csere: Nagy F. (liberó), Godó, Szabó Á., Nyuka, Lesi, Kovács L. Vezetőedző: Tóth Gábor.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Kőnig Gábor: – Örülök a győzelemnek, pláne azok után, hogy tegnap nagyon megijedtünk centerünk, Kayla Haneline sérülése miatt. De szerencsére ez nem zavarta meg a csapatot, sőt, ahogyan kezdtünk, az kifejezetten biztató volt. Aztán megint jött egy megmagyarázhatatlan összeomlás a másodikban, de a harmadikban végre mi is tudtunk nyerni egy szoros játszmát és ez volt a döntő a meccsen.

Tóth Gábor: – Ma taktikailag picit fegyelmezetlenebbek voltunk és a döntő fontosságú harmadik szettben több technikai hibát is vétettünk, s ma ez okozta a végzetünket. Az állástól függetlenül igyekszünk a maximumot kihozni ebből a párharcból.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Vasas javára

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató