Molnár Dóra csapatunk új pályaedzője

A 28 éves edző a miskolci U21-es csapattól teszi át a székhelyét Óbudára.

Pár hét alatt nagyot fordult a világ Molnár (leánykori nevén Papp) Dórával: amellett, hogy férjhez ment, a miskolci fiú U21-es csapat munkájának irányítása helyett jövő héttől már a Vasas U17-es együttesének felkészülését irányítja, illetve Jakub Głuszak pályaedzőjeként a felnőtt gárda edzéseibe is bekapcsolódik.

„Két nappal az esküvőm után hívott fel Kőnig Gábor, hogy adódott egy üresedés az utánpótlás edzői stábban, érdekelne-e engem a feladat. Soha nem dolgoztam lányokkal, sőt, igazából edzőként is csak egy szezonon vagyok túl, így aztán van bennem némi félelem, mi vár majd rám. Főleg, hogy emlékszem, serdülőként mennyire nem volt leányálom velünk dolgozni…” – mondta honlapunk megkeresésére Molnár Dóra.

Előző csapatával kapcsolatban elmondta, egy pillanatig sem volt abból probléma, hogy női edzőként vezetett fiúcsapatot, a játékosai elfogadták.

"A szezon elején egyből letisztáztuk, mit várok el tőlük, elmondtam, hogyan tudok segíteni nekik abban, hogy jobb játékosok legyenek. Az edzésen fegyelem volt, de a jó viszony végig meg volt, az edzésen kívül is sokat beszélgettünk, bandáztunk egymással. Jó volt a légkör, sikerült megtalálnunk az egyensúlyt. Ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget Barócsi Ákosnak” – mondta Molnár, aki azt ugyanakkor sajnálja, hogy Miskolcon nem volt elég lehetősége, elég edzésideje arra, hogy a különböző szintről induló játékosokat azonos tudásúvá tegye.

Azzal kapcsolatban, mit vár a lányokkal való közös munkától, megjegyezte, meglátása szerint velük finomabban kell majd bánni, mint a fiúkkal kellett, akik könnyen elfogadták, ha kiabált velük.

"Megértettem velük, hogy adott esetben nem azért emelem fel a hangom, mert nem szeretem őket, hanem azért, mert azt szeretném, hogy fejlődjenek. Nyilván magamból kiindulva nagyjából tudom, mit kell tennem, de az első hetek így is az ismerkedés jegyében telnek majd. Szeretném megismerni a játékosaimat, és azt szeretném, hogy ők is megismerjenek engem" – tekintett előre Molnár Dóra, aki az utánpótlás szakmai munkáját összefogó Kőnig Gábortól szabad kezet kapott.

"Gábor már most rengeteget segített, többször is beszéltünk egymással, megosztotta velem a tapasztalatait, aminek nagyon örülök, hiszen az ország egyik legjobb utánpótlásedzőjéről beszélünk. Ahogy néztem, a legtöbb lány az U15-ösök közül került fel, számomra először a jó csapategység megteremtése lesz a legfontosabb, mert összetartó társaságot szeretnék látni. Hiába van adott esetben 14, egyénileg jó játékosod, egyesével soha nem fognak jó csapatot alkotni” – összegezte edzői filozófiáját a fiatal szakember, aki a gyakorlások ideje alatt szigorúbbnak tartja magát, mint azon kívül, és minden edzésen mindenkitől jó hangulatú, de kemény munkát vár el.

"Azt szeretném, hogy a lányok szívesen jöjjenek edzésre, ne kényszer legyen ott lenni” – tette hozzá a fiatal edző.

A felnőtt csapatnál való szerepvállalásával kapcsolatban kijelentette, nem sok edző mondhatja el magáról, hogy pályafutása elején a magyar bajnokcsapat megkeresi, és közös munkára kéri fel.

"Olyan stábbal dolgozhatok együtt, amely az elmúlt években fantasztikus sikereket ért el, ráadásul Kuba a szövetségi kapitány is, szóval biztos, hogy rengeteget fogok tanulni tőle. Biztosan lesznek olyan (rész)feladatok, amiket itt látva a saját csapatomnál is alkalmazni fogok. Az első, csütörtöki edzésen, amin már részt vettem, nagyon furcsa volt a túloldalon állni, hiszen a lányok között eddig mindig játékos voltam, ráadásul olyan légiósokkal néztem farkasszemet, akiket eddig maximum a lelátóról, vagy a tévében láttam. Ettől függetlenül jól éreztem magam, jó volt a hangulat, a lányok is barátságosak voltak, de még bele kell rázódnom ebbe a szerepbe” – mondta Molnár, aki pályaedzőként lesz ott annyi edzésen, amennyin csak tud.

Az ADRC nevelésű Molnár játékosként anyaegyesületén kívül az Újpest, a Székesfehérvár, a Palota és a Miskolc csapatait erősítette, az utánpótlás-válogatottak tagjaként pedig két Európa-bajnokságon szerepelt (U17, 2009, Rotterdam; U19, 2010, Szerbia).

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató